| Közhasznú távmunka, adatbányászok, virtuális hálózat
Interjú Gáspár Mátyással, a Teleház Szövetség vezetőjével
A Magyar Teleház Szövetség céljai között szerepel a
távmunka országos elterjesztése. Milyen elképzeléseket dolgoztak ki ezen
a téren, és mi mindent sikerült ez évben ezekből megvalósítani?
A Magyar Teleház Szövetség tagsága által megvitatott
és az elnökség által elfogadott, Nemzeti Teleház Stratégia - megismerhető
a honlapunkon - 62 projektet tartalmaz 2006-ig. Ezek közül hat foglalkozik
közvetlenül a távmunkával: képzés (közhasznú szellemi munkások képzése),
a munkafelület (közhasznú mindentudó), a munkaszervezés (távmunka brókeriroda),
a foglalkoztatás (a teleházak mint közhasznú szellemi távmunka központok),
új webszakmák (az Internetes munkavégzés lehetőségeinek kutatása P13),
saját távmunka rendszerünk (telemeló). Számos projektünk közvetett módon
érinti ezt a szolgáltatási területet, melyek közül kiemelném a következőket:
elektronikus kereskedelem (a szolgáltatás kínálat lehetősége), e-mail mindenkinek
(ingyenes e-mail cím és levelező szolgáltatás minden teleházas településnek),
privát hálózatunk kiépítése (a TeleFórum rendszer kiépítése, saját tartalomfejlesztési
projekt).
Annak ellenére, hogy csak néhány hónapja véglegeződött
a Stratégia, több ponton is sikerült eredményeket felmutatnia a teleház
mozgalomnak a távmunka területén.
1) Kidolgoztuk a közhasznú szellemi munka tartalmi rendszerét,
aminek egy része helyi vonatkozású közérdekű informatikai tevékenység,
más része pedig kifejezett távmunka
2) A teleházak - szakmai pályázat keretében - már kidolgozták
e közhasznú szellemi munkák technológiáinak java részét, amelyeket a jövőben
terjeszteni fogunk a teleházak körében.
3) Megkezdődött a közhasznú adatbányász távmunkások foglalkozatása
(jelenleg 5 fő dolgo-zik ebben a rendszerben különböző teleházakban), a
hálózat kiépítése. Az idén még kb. 15 fő kapcsolódik be, jövőre 100-ra
akarjuk emelni számukat.
4) A közhasznú adatbányászok tevékenységének eredménye
a www.mindentudo.hu felületen jelenik
meg. Munkájukat e honlap jelszóval védett adminisztratív felületén végzik
az adatbányászok, akik fokozatosan egyes tematikus területekre szakosodnak.
5) Kidolgoztuk a közhasznú adatbányászok képzési rendszerét.
Az első oktatásra az első nagyobb 10-15 fős csoport betanításakor kerül
sor, várhatóan jövő év január-februárjában.
6) Az "E-mail mindenkinek" program keretében saját levelező
szerverünkről minden teleházban lehetőség van ingyenes levélcímek kiadására
bárkinek. Így a szellemi távmun-kások is saját címekkel rendelkeznek.
7) A TeleFórum privát Internetes hálózatunkat is beindítottuk
az eRoom szoftver bázisán, amelyen a közhasznú szellemi távmunkásoknak
saját virtuális irodájuk van.
Mit takar a közhasznú távmunka fogalma?
A közhasznú távmunka fogalma minden olyan közérdekű információs
tevékenységet magában foglal, amelyet távmunkában lehet végezni. Itt elsősorban
a távmunka "közhasznúsága" az újdonság. Minden állami, önkormányzati közfeladathoz,
egyéb - pl. civil - távmunkában végezhető közérdekű tevékenység szóba jöhet:
adatgyűjtés, tanácsadás, közvetítés. A mi szempontunkból minden olyan távmunka
ide sorolható, amelyeket a munkaügyi központok, a közhasznú munkaforrásokból
támogathatónak ítélnek meg. Ennek kritériuma az, hogy állami, önkormányzati
kötelező vagy vállalt közfeladat megoldását szolgálja a tevékenység.
Külföldi tapasztalatok vagy saját ötletek alapján dolgozták
ki az a közhasznú távmunkára vonatkozó elképzeléseiket?
Az ötlet teljesen hazai, eredeti. A szükség szülte, ugyanis
forrást kell teremteni a teleházak fenntartásához, amelyek nagyobb részt,
közhasznú tevékenységet látnak el (oktatás, közművelődés, szociális szolgáltatások,
ügyintézés segítés, stb.). Szinte magától jött az ötlet, miért ne lehetne
az információs társadalom által életre hívott, e szférákat szolgáló új
tevékenységeket közhasznúként elfogadtatni. A jogszabályok tanulmányozása
alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy ennek törvényi akadálya
nincs, s ezt az érdekelt hatóságok is így látják. A rendszer a teleházaknak
köszönhetően működik. Ma már - tevékenységünk nyomán - nem-csak az ároktisztítás,
közterületek rendben tartása számít közmunkának, hanem a közérdeket szolgáló
információs tevékenység is.
Tudna példákat mondani arra, hogy milyen tevékenységeket
lehet érteni ez alatt?
Például egy település honlapjának a készítése, működtetése,
a kistérségi információk gyűjtése és szolgáltatása, a helyi és országos
közhasznú adatok, információk gyűjtése és szolgáltatása, pályázati források
felkutatása, pályázati dokumentációk összeállítása, tanácsadás és ügyinté-zés
közvetítése, elektronikus postaszolgálat működtetése, egy települési közösség
virtuális kiterjesztése (az elszármazottak felkutatása és az élő kapcsolatot
támogató honlap üzemelteté-se) - csak néhány a sok-sok, ma még nem is ismert
lehetőség közül.
Melyek azok a közhasznú távmunka tevékenységek, melyek
már nem csak az elképzelések szintjén, hanem a gyakorlatban is működnek
már?
Szinte minden fenti példára találunk megoldást a teleházakban.
A legjelentősebb hatást a hazai távmunka piacra várhatóan a közhasznú adatbányász
hálózat kiépítése, kiszélesedése fogja gyakorolni. Ez a rendszer részben
a távmunka, e legalább ilyen mértékben a közhasznú tájékoztatás szempontjából
is jelentős. A sikeres közhasznú adatbányászok számára lehetőség nyílik
az önállósodásra, a rendszer inkubátorként is működik reményeink szerint.
Jelentkeztek-e a modellkísérlet során olyan akadályok,
melyek megnehezítették a táv-munka alkalmazását?
Tapasztalataink nagyon kedvezőek e tekintetben. A közhasznú
adatbányászok munkabérének 70-90 %-át a megyei munkaügyi központok fizetik.
Nincsenek jogi problémák. A munka során jelentkező technikai akadályokat
folyamatosan le tudjuk küzdeni, a munkafelületet állandóan tökéletesítjük.
Jelenleg már a 3. verzió működik. Egy egyszerű - igen prózai - adminisztratív
probléma foglalkozat bennünket. Hogyan értelmezzük esetünkben a kötelezően
vezetendő "jelenléti ívet". A teleházakból, esetenként otthonról, vagy
bárhonnan dolgozó távmunkás hol van "jelen"? Hogyan vezethet a munkaszervezet
közös, személyesen minden nap aláírt jelenléti ívet, ha mindenki máshol
van? Márpedig a munkanapok elszámolása, a szabadság, betegállomány hiteles
alapja e dokumentum a hatályos rendelkezések szerint. Mi az egyéni jelenléti
ívek rendszerét találtuk ki. De vajon megfelel-e a szabályoknak, nem kell-e
ez utóbbiakat az új helyzethez igazítani?
Milyen technikai támogatást kapnak az adatbányászok
távolról végzett munkájukhoz?
A munkát a közhasznú mindentudó adatbányász adminisztrációs
felületen végzik munkatársaink. Ez elég egyszerű, jól kezelhető a hatékony
munkához. Az egyik ablakban kijelölik a megtalált információt és "áthúzzák"
a másik ablakba a Mindentudó megfelelő helyére. Ez a dolog lényege. Ezen
kívül kapnak saját e-mail címet, a rendszerből érkező olvasói, látogatói
levelek és információforrás javaslatok is segítséget jelentenek. A TeleFórum
virtuális irodájában a tapasztalatok kicserélhetők. Rendszeresen képzéseket,
továbbképzéseket fogunk szervezni munkatársaink számára.
Tapasztalataik szerint mennyire jellemző a teleházakban
illetve az otthonról végzett távmunka, illetve ezek kombinációja Magyarországon?
Honlapunkon folyamatosan közzétesszük a teleházak szolgáltatási
statisztikáját. E szerint a teleházak 8-10 %-ban végeznek - vagy támogatnak
(az otthoni távmunkát segítik) - rendszeresen távmunkát. Közel 200 teleház
működik jelenleg, tehát 16-20 helyszínről van tehát szó. Ami ennél még
izgalmasabb, hogy egy éven belül 72-75 %-uk kívánja bevezetni ezt a szolgáltatást.
Az igény - amint látható - igen nagy. Ha megszervezzük a hálózatunkat,
a teleházak élni fognak a lehetőséggel.
Milyen szerepet töltenek be a teleházakban elhelyezett
számítógépes munkaállomások a távmunka terjesztésében: van-e kimutatások
arra vonatkozóan, hogy többségében milyen céllal veszi igénybe a lakosság
ezeket a gépeket?
Szolgáltatási statisztikánk meglehetősen pontos és aktuális
képet ad a teleházak szolgáltatásairól. Szinte minden teleházban használják
a technikát oktatásra, információszerzésre, munkára, játékra, egyéb szórakozásra
(pl. filmek nézése), Internetezésre. A munkaállomások tehát sok-célúan
hasznosulnak. Nemrég a MATÁVNet-tel közösen végeztünk egy felmérést az
Internet használatról.
Van-e különbség e tekintetben hazánk egyes térségei
között?
A különbséget inkább a teleházak megjelenésében látjuk.
Ha már működik a teleház, a területi különbségek - a felhasználásban -
eltűnnek. Ez bizonyítja számunkra, hogy az információ- és kommunikációtechnológiák
valóban képesek a területi különbségek ki-egyenlítésére. Ha mégis akadnak
különbségek, akkor nem a használat iránti fogékonyság az oka, hanem bizonyos
"célközönségek" hiánya, kicsinysége a magyarázat. Stratégiánk ezért az,
hogy a "fehér foltokat" - pl. Békés, Bács megyék - színesítsük minél előbb.
Milyen segítséget tudnak adni a teleházak azoknak az
embereknek, akik szeretnének a jövőben valamilyen formában távmunkát végezni?
A teleház szolgáltatásainak fokozatosan kiszélesedő igénybevételével
minden szükséges segítség rendelkezésre áll. A közösségi hozzáférésnek
ez a csodálatos képessége! A "nulláról indulás" itt semmi nehézséget nem
jelenthet. Az első lépés a "nézelődés". Látva azt, hogy a hasonló emberek
(fiatalok, gyerekek) használják a gépeket, a lélektani falak leomlanak.
A bevezető oktatások meghozzák a bátorságot és a kezdéshez szükséges gyakorlatot.
Távmunkás nyilván később lesz az emberből.
A gyakorlottabbak számára a technika, a szoftver, a szakmai
segítség, a munkakeresés, a kapacitás kiajánlás, az innovációs kockázat
átvállalása (nem kell addig beszerezni technikát, amíg az üzlet be nem
indul kellőképpen), kezdeti - közhasznú - munkafeladatok jelenthetnek segítséget,
támogatást a teleházban. Ennél többet a hálózati foglalkoztatási rendszer
tud majd nyújtani.
Hányan dolgoznak jelenleg a teleházak közhasznú távmunka
hálózatában és hosszabb távon hány fő számára teremthet majd megélhetést,
életmód változást a tervezett nagyobb szabású távmunka program beindulása?
A teleház mozgalom - teleházak, Magyar Teleház Szövetség,
Teleház Kht, regionális teleház tagozatok - keretében mintegy 200-250 ember
dolgozik teljes vagy részleges távmunkában, rendszeresen. Évi 40-50 millió
forint forintra lehet becsülni a bérként, támogatásként kifizetett összeget,
mely mögött távmunkában nyújtott teljesítmény, fejlesztő, szolgáltató munka
húzódik meg. A Teleház Kht például teljes mértékben távmunka rendszerben
dolgozik, állandó munkatársainak a száma mintegy 10 fő. Közhasznú távmunka
hálózatunkban jelenleg 5-en dolgoznak Csákberény, Jászkisér, Magyarkeszi
teleházaiban és a budapesti Partnerszolgálat-nál. Jövőre el akarjuk
érni a 100-at. Elvben a teleházak - csak 4-5 munkahellyel számolva, amihez
a technikai feltételek adottak - már jelenleg is 1000-es nagyságrendben
tudnának távmunkásokat foglalkoztatni. Ez a megfelelő munka megtalálásának
(kitalálásának és megszer-vezésének!) a függvénye. Hosszabb távon - 2-3
év múlva - 8-10.000-ben prognosztizálnám a lehetőségeinket.
Az életmódváltozást illetően az intenzívebb távmunkás
területen (Kht, közhasznú távmunka hálózat) érzékelünk olyan jeleket, amelyek
nyomán tennünk kell valamit. Munkatársaink egyre jobban igénylik a rendszeres,
személyes találkozásokat. Nem akarják, hogy a munkavégzés személytelenné
váljon, hiányoznak az emberi kapcsolatok, a kézfogás, a "vállveregetés",
s hasonlók. Havi klubrendezvényeink, konferenciáink, hétvégi összejöveteleink
ezért is sikeresek.
Kikből kerül majd ki a következő lépcsőben tervezett
100 fő, milyen kvalitású munkatársakra lesz szükségük a hálózatban?
Eddigi tapasztalataink szerint különösebb előfeltételei
nincsenek a távmunkás foglalkoztatásnak. A szakemberek maguk is megtalálják
a lehetőségeket. Mi inkább az előképzettséggel nem rendelkezőkre összpontosítjuk
a figyelmünket. Célunk az új munkahelyek teremtése, az emberek jövedelemhez
juttatása. Így elsősorban a pályakezdő fiatalok, a középkorú munkanélküliek
köréből toborozzuk majd a közhasznú szellemi munkásokat. A teleház környezetében
élő, korlátozott munkaképességű emberek számára is lehetőséget kívánunk
biztosítani. Fejér Megyében ilyen célú részprogramra nyertünk el mintegy
12 Mft támogatást, 14 munkatársat alkalmazhatunk.
Honnan teremtik elő a közhasznú távmunkások foglalkoztatásához
szükséges forrásokat?
Nyertes pályázataink (pl. FVM, Informatikai Kormánybiztosság/HIF)
fedezetet nyújtanak a távmunkában végezhető fejlesztésekhez. A távmunkával
összefüggő projektjeink támogatói között ki kell emelni az Angol Nagykövetséget
(a közhasznú szellemi munkatechnológiák kidolgozása és a virtuális munkafelület
létesítése), az OFA-t (a távmunkások eszközei, betaní-tása, bérjárulékai),
a Fejér Megyei Munkaügyi Központot (REHAB modellkísérleti projekt), a Szociális
Minisztériumot (a csákberényi első közhasznú adatbányász foglalkoztatásának
támogatása). Pályázunk SOROS támogatásra a teljes munkarendszer kifejlesztésére
és jelentős kibővítésére.
Hosszabb távon a MeH-hel, GM-mel, Informatikai Kormánybiztossággal
és más kormányzati szervekkel együttműködve el akarjuk érni, hogy a közhasznú
tájékoztatással kapcsolatos információgyűjtéssel minél több kormányzati
szervvel ún. "közhasznú tájékoztatási szerződést" tudjunk kötni. Ez lenne
a távlatos biztosíték a közhasznú távmunka rendszer kiszélesítésére és
működtetésére.
Elképzelhetőnek tartja-e, hogy egyes távmunka tevékenységek
egy idő után önfenntartóvá, nyereségessé váljanak, és így a program hosszú
távon fenntartható új munkahelyeket hozzon létre?
Nagyon is el tudom képzelni. Hatalmas mennyiségű közérdekű
információs tevékenység vár elvégzésre. Az Internet közcélú kihasználása
csak a kezdet kezdeteinél tart. Ez a feladat végre olyan, hogy az állam
maga tud közvetlenül, s nagyon gyorsan munkát adni, munkahelyeket létesíteni
rendkívül alacsony beruházási költséggel olyan helyeken az országban, ahol
erre piaci alapon a legkevesebb remény van. A közvetlen hatás nyilvánvaló,
nagyon jelentős, de a közvetett hatás is igen számottevő: az emberek -
az egyébként leszakadással fenyegető térségekben - nagy számban kapcsolódnak
be az információs társadalom lehetőségeibe. Új szakmát sajátítanak el,
amelyekben önállósodhatnak. Az információs tevékenység révén új lehetőségek
(kapcsolatok) nyílnak meg az elzárt térségek számára. Hiszem azt is, hogy
a távmunka hálózat fokozatosan nyitni tud a piaci szféra felé is szolgáltatásaival,
és egyre nagyobb mértékben képes önfenntartóvá válni.
Mennyire ismeri, és mennyire tudja hasznosítani a vidéki
lakosság a közhasznú távmunkások által végzett munka eredményét? Tudna
erre példákat mondani?
A közhasznú információs távmunkás olyan képességre tesz
szert, amelyet közvetlenül is hasznosítani tud a kisközösség számára. Az
országos rendszerbe töltött információk helyben is fontosak, hisz éppen
az a céljuk, hogy a hálózati tájékoztatási, tanácsadási, ügyintézés köz-vetítési,
kapcsolatépítési szolgáltatásokat támogassák. Az országos mintájára összeállíthatók
a helyi mindentudók (pl. Csákberényben van ilyen), amelyek a helyi vonatkozású
közhasznú információkat tartalmazzák. Az adatbányászok nagyon jól tudnak
tájékozódni nemcsak a Mindentudó rendszerben, hanem az Interneten általában
is. Más közhasznú szellemi munka tevékenységek pedig eleve a kisközösségek
érdekét szolgálják: pl. helyi honlap, kistérségi információrendszerek,
ügyintézés közvetítés.
Segítheti-e a távmunka elterjesztése a vidéki térségek
felzárkózását, ha igen, ezt a fo-lyamatot milyen módon tudják a teleházak
támogatni?
Több módon segíti a kibontakozó teleház bázisú távmunka
hálózat a vidéki térségek felzárkózását. Az új munkahelyek önmagukban ezt
a célt szolgálják, de legalább ennyire fontos a munkák eredményének vidékfejlesztési
hasznosítása is, például: a térségfejlesztési információk megszerzése,
pénzforrások feltárása, a település megjelenítése a világhálón, a térség
bekapcsolása az elektronikus kereskedelmi rendszerekbe a lehetőségek bemutatása
révén. A távmunkák lehetősége igényt támaszt a tanulásra, távtanulásra,
s ez szintén fontos feltétele a felzárkóztatásnak.
Milyen szervezeti keretek között valósul meg a távmunka
program, tervezik-e ezen a vonalon esetleg önálló szervezet létrehozását?
A távmunka programot jelenleg a Teleház Kht szervezi.
15-20 munkatárs esetén a távmunka hálózatot önálló üzletággá szervezzük,
melynek szervező központját az Abai Teleház fogja üzemeltetni. Hosszabb
távú szervezetfejlesztési elképzelésünk az, hogy a Teleház Kht működéséről
leválasztjuk a hálózati üzleti, kereskedelmi tevékenységet, amit a teleházakból
létre-jövő, a tulajdonukban lévő Hálózati Gazdasági Társaság vesz majd
át. Ennek részeként a távmunka hálózatot is ez a szervezet működteti majd
hosszabb távon. A Teleház Kht-nál pedig megmarad a hálózat- és szolgáltatásfejlesztési
K+F tevékenység, az oktatás és egyéb non-profit működés, mint pl. a minőségbiztosítás.
Internetes berkekben mostanában gyakran hangoztatott
nézet, hogy a kormányzat nemhogy nem segíti, de sok tekintetben inkább
gátolja az információs társadalom terjedését Magyarországon. Hogyan látja
ezt, mit érez a bőrén egy országos hálózattal rendelkező szervezet, melynek
célja éppen az információs társadalom kiterjesztése az or-szág lakosságára?
A magyarországi teleház mozgalom 1992-től kezdve bontakozott
ki. Három kormányzati ciklust élt meg. Vannak tehát tapasztalataink e téren,
melyek összességében pozitívak. A kormányzati támogatást mindhárom ciklusban,
fokozatosan növekvő mértékben, megkaptuk, s az előjelek alapján - Széchenyi
Terv, Információs Társadalom Stratégia előkészítése - a jövőben is fogjuk
élvezni. A kormányzatot - úgy tűnik - sikerül meggyőznünk arról, hogy a
"közösségi hozzáférés" a hazai információs társadalomfejlesztés egyik,
nemzetközileg elismert erőssége, amit ki kell használni, tovább kell fejleszteni.
Abban bízunk, hogy az Informatikai Kormánybiztossággal áramvonalassá váló
információs társadalomfejlesztés keretében a teleház mozgalom lehetőségeinek
országos kihasználása és további kiterjesztése, a korábbi - kétségtelenül
működő, de - eklektikus, véletlenszerű, nagyrészt egyes messzelátó személyiségeken
múló támogatása a jövőben jobban kiszámíthatóvá, intézményessé válik.
Figyelem! A tavmunkainfo.hu INGYENES hirdetési lehetőséget kínál azoknak a MUNKAADÓKNAK, akik lehetővé teszik munkatársaik számára, hogy időben és térben rugalmasan, részben vagy egészben otthonról végezhessék munkájukat.
HIRDETÉS FELADÁS (csak munkaadóknak!)
|