|
Vigyázat! Szélhámosok!
Becslések szerint az Internet felhasználóinak száma már
meghaladja a 100 milliót, és további dinamikus növekedés előtt áll. Ez
a hatalmas, napról napra új előfizetőkkel bővülő közösség amellett, hogy
információt és kapcsolatokat keres, a biztonságos megoldások elterjedésének
köszönhetően egyre inkább nyitott az online köthető üzletek iránt, és ma
már vásárol, rendel, termékekért és szolgáltatásokért, sőt adott esetben
tartalmi információért fizetni is hajlandó is az Interneten keresztül.
Mivel az Internet valós világunk egyfajta tükörképe, cseppet
sem meglepő, hogy a csalók, szélhámosok és gazdasági bűnözők is felfedezték
maguknak ezt a nagyszámú potenciális áldozatot kínáló gazdag terepet. A
nagy rábeszélő-művészek minden trükköt bevetnek, hogy a gyanútlan és gyakran
bizony nevetségesen hiszékeny szörfösök pénztárcájából kisebb-nagyobb összegeket
csaljanak ki, miután nyomtalanul eltűnnek a kibertér útvesztőiben. Különösen
veszélyeztetettek a kezdő internetezők, akik naiv lelkesedéssel szörfözve
túl nagy bizalmat helyeznek az Interneten fellelt információkba, de a gyakorlottabbak
is belesétálhatnak a net-szélhámosok csapdáiba.
A pénz kicsalására alkalmazott módszerek nem újak, csak
a média, a közvetítés illetve a megtévesztés csatornája változott. Legtöbbünket
megpróbáltak már beszervezni különféle vásárlói klubokba, ismerősek a gyors
meggazdagodással kecsegtető üzleti ajánlatok, hosszú távon gyümölcsözőnek
feltüntetett befektetési lehetőségek, illegális életbiztosítók, a nagy
ráhatás alatt értékesített üdülési jog, a hamis nyereményjátékok, levélláncok,
vagy a csodás hatású termékek, pl. különleges gyógyászati eszközök vagy
fogyasztószerek forgalmazásával foglalkozó ügynökök. Napjainkban a beszervező,
rábeszélő anyagok email formájában is terjednek, vagy profin kialakított
web oldalakon jelennek meg.
Sajnos az új terep, azaz a cyberspace megfoghatatlan világa
még kedvez is az ügyeskedőknek, hiszen egy email vagy web-cím mögé kitűnően
el lehet rejtőzni, a beszedett summával a site hirtelen felszámolásával
egy pillanat alatt örökre el tud tűnni az ötlet tulajdonosa.
Az internetes csalások sokszínűségéről külön beszámolót
lehetne írni, hiszen van itt minden, a hírhedt "nigériai kapcsolat"-tól
(ennek a veszélyes trükknek is több verziója létezik!) az "ál-Internet-szolgáltatókig".
Jelen cikkben most csak a munkaközvetítéssel összefüggő szélhámosságokra
szeretnénk felhívni a figyelmet, hiszen sajnos ezen csalások tárháza is
elég széles körű.
Újdonság: FEKETELISTA:
megtévesztő ajánlatok gyűjteménye
Alább összegyűjtöttem néhány jó tanácsot azoknak, akik
szeretnék kikerülni az Interneten szörföző állásvadászok számára felállított
csapdákat, kiszúrni a hangzatos, de tartalmat nélkülöző ál-szolgáltatásokat.
-
Soha ne fizess állásajánlatokért! A profi munkaerő-közvetítő
cégek bevétele szinte mindig az állásokat meghirdető cégektől származik,
és a széles körben bevált gyakorlat szerint a kínált ajánlatokat ingyenesen
közvetítik az álláskeresők felé. Az a cég, amely bizonyos összeget kér
az értékesnek mondott állásajánlatok átadásáért nagy valószínűséggel csak
a felhasználó pénzére utazik, amiért cserébe nem létező, aktualitását vesztett,
vagy értéktelen ajánlatokat küld majd.
-
Fogj gyanút, ha az állásajánlat "túl szép, hogy igaz legyen".
Make Money Fast (MMF) vagy Get Rich Quich ajánlatoknak nevezi az angol
ezeket a hirdetéseket, ahol könnyű és gyors meggazdagodással hitegetik
a hiszékenyeket. A kitűnő üzleti lehetőséget kínáló rábeszélő-művész azt
akarja elhitetni veled, hogy kevés munkával rengeteg pénzt keresel majd.
Jellemző ezekre az ajánlatokra, hogy minimális az elvárás a jelentkezővel
szemben, csak az elérhető csillagászati jövedelmet hangsúlyozzák, mintegy
mézesmadzagként, de nem fogalmazzák meg az elvégzendő feladatokat. Ezen
lehetőségek többsége gyakorlatilag piramisjáték, ahol köztudottan mindig
sok a vesztes.
-
Ne adj ki pénzt munkaerő-piaci információért! Léteznek az
Interneten olyan web-oldalak, ahol egyedülálló, fantasztikus, teljes körű
stb. jelzőkkel fémjelzett információt ígérnek, bizonyos összeg befizetése
ellenében. Példa erre az a web-oldal, ahol távmunkásokat előszeretettel
foglalkoztató cégek listáját lehet megvásárolni, vagy ahol rejtett munkaerőpiacot
ígérnek. Ugyan miért vegyünk efféle információt, amikor a web hemzseg az
ingyenesen elérhető állás-adatbázisoktól? Akkor se higgyünk a meggyőzően
hangzó szövegnek, ha mellette ott villog/forog a "csalóktól mentes övezet"
feliratot hirdető logo. Ilyet bárki tud kreálni, némi web-design ismerettel.
-
Vigyázat! Az "otthon végezhető munka" ajánlatok között rengeteg
szélhámosság van. A legismerősebb sémák a borítékragasztás, email-terjesztés,
adatrögzítés. Az ajánlat pedig úgy kezdődik, hogy a munka elkezdéséhez
fizess be egy megadott összegű előleget, regisztrációs díjat, vagy vásárold
meg ezt és ezt a szoftvert. Ha fizetsz, a szélhámos máris elérte célját,
az ígért munkát pedig hiába várod. Józan ésszel mérlegeld, hogy az adott
munkáért reális-e az ajánlott fizetés, és vajon nem lehetne-e azt a munkát
egyszerűen egy géppel elvégeztetni. Kételkedj, amíg közelebbről meg nem
ismered a céget, és ajánlatát. Semmiképp ne fizess előleget!
-
Légy óvatos azokkal a cégekkel, ahol az állásajánlat úgy
kezdődik, hogy meg kell vásárolni egy bizonyos termékcsomagot, vagy el
kell végezni egy speciális tanfolyamot, általában borsos áron. Ezek a munka-ajánlatok
valójában illegális franchise vagy MLM tevékenységet takarnak. Ne kapcsolódj
olyan MLM tevékenységbe, ahol az elérhető jövedelem nem a termék értékesítésének,
hanem elsősorban a új tagok beszervezésének függvénye. Ez a fajta láncolat
lényegét tekintve piramisjáték, nem marketing tevékenység. (Az
MLM tevékenység csapdáival a következő cikk foglalkozik)
-
Lehetőleg ne adj meg hitelkártya vagy bankszámla információt
az Interneten vagy telefonon keresztül, amíg nem ismerted meg az adott
céget közelebbről.
Akit bővebben érdekel a téma, az keressen rá a szélhámosság
címszóra (angolul: scam, fraud, con game vagy con trick) meglepően sok
anyag található az Interneten az ott terjedő visszaélésekről, ezek esetenkénti
leleplezéséről (Ez utóbbiakról ld. http://www.ftc.gov).
Az Internetes csalások és szélhámosságok terjedésével párhuzamosan szaporodnak
a megtévesztő ajánlatok ellen tenni és informálni akaró site-ok (pl. http://www.scamwatch.com,
Internet Fraud Watch (http://www.fraud.org),
Internet rendőrök (http://www.web-police.org),
ezen oldalakat is érdemes alaposan áttanulmányozni mindazoknak, akik fel
akarják vértezni magukat a legújabb online csalási módozatok ellen.
Általánosságban elmondható, hogy az Internetes munkakeresés
ingyenes (a szörfözés közben dagadó telefonszámlát leszámítva), tehát sem
a közvetítésért, sem piaci információért ne fizessünk, a "legyél milliomos
2 hét alatt", "csak rád vár ez a nagyszerű munka-lehetőség" típusú ismeretlen
feladótól érkező email-eket pedig határozott mozdulattal húzzuk át a "Töröltek"
mappába.
1998. szeptember 20.
FEKETE LISTA
Figyelem! A tavmunkainfo.hu INGYENES hirdetési lehetőséget kínál azoknak a MUNKAADÓKNAK, akik lehetővé teszik munkatársaik számára, hogy időben és térben rugalmasan, részben vagy egészben otthonról végezhessék munkájukat.
HIRDETÉS FELADÁS (csak munkaadóknak!)
|