Működik a távmunka!
Elance sikersztorik I.
(az interjú 2001-ben készült)
Interjúalanyom Bakos Péter, debreceni egyetemista,
4. éves fizikus hallgató.
Mondj néhány szót magadról és arról, milyen motivációk
miatt kezdtél távmunkát keresni az interneten?
Ebben a tanévben kerültem internetes szobába a kollégiumban,
így egyből rá is szabadultam a hálóra. Természetesen mint diák szerettem
volna pénzt keresni az interneten, és barátaim tanácsára először a Spediával
próbálkoztam. Két hónap alatt azonban mindössze 15$ gyűlt össze, amit még
le sem lehet kérni, szóval ez a ''szörfös pénzkeresés'' vonal nem bizonyult
nagy üzletnek. Ezután jött az elance.
Hogyan akadtál rá az elance weblapjára?
A tavmunkainfo.hu site-on találtam hivatkozást az elance
oldalára. Mivel azonnal megtetszett a site, regisztráltam magam, de egy
ideig nem foglalkoztam vele intenzívebben, csak nézegettem, hogy milyen
munkák vannak. Bevallom, kezdetben egy kukkot sem értettem abból, hogy
mit is kellene itt csinálni. Elég jól tudok angolul, de valahogy nem álltak
össze értelmes mondattá a szavak. Ahogy mászkáltam az elance-en, az egész
olyan valódinak tűnt, naponta érkeztek az új ajánlatok, az emberek jellemzést
hagynak egymásról, munkaadók munkavállalókról, és fordítva, gondoltam,
hogy csak nem lehet az egész egy átverés. Bár nem nagyon bíztam már az
internetes pénzkeresésben, de gondoltam, ha nem próbálom meg, sosem lesz
pénzem.
Hogyan sikerült megszerezned az első megbízást?
Találtam az aktuális ajánlatok között egy szimpatikus
munkát, ahol számokat kellett egy doc file-ba beírni, de hogy honnan, meg
milyen doc file-ba, fogalmam nem volt. Azért jelentkeztem rá, megnéztem
a többiek milyen összeget ajánlottak, aztán egy kicsit alájuk mondtam,
és beadtam a licitemet. Következő nap jött az email, hogy kiválasztottak,
persze nagyon meglepődtem, hirtelen azt sem tudtam hova kattintsak. Aztán
valahogy "kilogikáztam", hogy mit is kell ilyenkor csinálni, nem volt nehéz
persze, mindig részletesen le van írva az adott feladat. Szépen elfogadtam
a munkát, írtam a munkaadónak, ő írt vissza, elküldött minden fájlt, akkor
derült ki, hogy pofonegyszerű a munka, egyik fájlból kell átírni számokat
a másikba és kész. A megbízó egy New York-i piackutató cég volt, akikkel
azóta is tartom a kapcsolatot. Csináltam azóta 3 újabb adatbeviteli munkát,
és jelenleg is dolgozom nekik: egy piackutatás adatait kell frissítenem,
a feladat szimpla adatbevitel. Mivel az első munkám jól sikerült, a megbízóm
már akkor hagyott rólam egy ötcsillagos jellemzést, és ezután már, referencia
birtokában, egyszerűbb volt az új munkákra való jelentkezés.
Milyen jellegű munkákat, feladatokat sikerült ezután
elvállalni és elvégezni az elance közvetítésével?
Volt olyan megbízás, amikor USA 50 megadott államából
kellett államonként 20-20 speciális szórakozóhely honlapját megkeresnem
és egy online űrlapba beírni a nevüket, webcímüket, és azt, hogy az adott
hely milyen fajta szórakozást nyújt a vendégeknek. Ezidőben több
keresgélést igényelt az interneten, mint adatbevitelt. Volt olyan, hogy
kémia teszteket kellett megoldani egy egyetemista srácnak, ez már elég
jól fizetett. Az egyik munkám az volt, hogy a biz.yahoo.com-on talált adatokat
kellett bemásolni egy megadott excel fájlba. Gyorsan ment, szimpla adatbevitel
volt. Fizikus hallgatóként kerestem testreszabott ajánlatot, és sikerült
is egyszer egy ilyet elcsípni, amikor kvantummechanika feladatokat kellett
megoldani. Ma is tart egy folyamatos megbízásom is, melynek keretében megadott
szempontok szerint önéletrajzokat kellett keresni és azokat beírni a megrendelő
honlapjára. Amerikai megbízóm Martinnak hívják, van egy karrier témájú
weblapja. Kaliforniai kis- és középvállalatokat céloz meg, az ő álláshirdetéseiket
teszi fel a honlapjára, és ezeket kellett számára megkeresni a neten és
beírni.
Milyen szakértelemre, speciális tudásra volt szükség
az általad felvállalt munkák elvégzéséhez?
Először az adatbeviteli munkákra jelentkeztem, ehhez
nem kell szerintem zseninek lenni, püfölöm a billentyűzetet, és előbb-utóbb
egy csinos kis összeget össze lehet így megkeresni. Mivel fizikus vagyok,
így a magasabb szintű matek/fizika feladatokat is meg tudtam oldani, meg
kémiából is viszonylag 'ügyes' vagyok, így e területeken is tudtam bevállalni
munkát. Nem árt, ha az ember már használta párszor az ismertebb keresőket,
így jelentkezhet információkeresésre. Amiben sok pénz van az főleg a web
programozás és a grafikai, design munkák. Ezekből van a legtöbb a szolgáltató
oldalon is. Sajnos ehhez én nem értek, de van egy web designer és egy programozó
ismerősöm, akinek próbálok munkát szerezni.
Mitől függ az, hogy valakinek sikerül-e munkát szerezni
az elance rendszerében, milyen stratégiát érdemes ennek érdekében folytatni?
Addig amíg nincs valakinek referenciája, nem könnyű munkát
találni. Ezért az első munkákat érdemes akár olcsón is megszerezni, aztán
később lehet emelni a tarifát. Ami engem illet, általában igyekszem hosszú
távú kapcsolatot kialakítani a munkaadóimmal. Ehhez persze a minimum az,
hogy jól dolgozom nekik, nagyon fontos a minőség és a megbízhatóság. Még
egy fontos dolog: a profilról: nem hittem volna hogy túlságosan nagy szerepe
van, de jó pár munkára meghívtak már az alapján, amit beleírtam,
szóval a bemutatkozó anyag azaz profil tartalma sokkal fontosabb, mint
amilyennek az elején képzeltem!
Milyen tapasztalatokat szereztél az elance használatával
kapcsolatban? Mennyire vagy megelégedve a szolgáltatásaikkal?
Roppant pozitív tapasztalatokról tudok beszámolni, a
rendszer gördülékeny, a munkaadók pedig nagyon rendesek, mindig próbálnak
segíteni, ha valami nem megy, bár ez nyilván az ő érdekük is, ha már kiválasztottak
egy embert nem akarják még egyszer végigjárni a munka kiírásával, kiválasztással
járó procedúrát. Eddig minden bevállalt munkát sikerült teljesíteni és
a fizetés is rendben volt.
Hiányolod-e a személyes találkozást a megbízóval, vagy
tényleg nincs rá soha szükség, a szerződéskötéstől a feladat teljesítéséig
és értékeléséig minden megoldható online?
Általában minden online megy, ha szükség van személyes
találkozásra, akkor ez benne van a leírásban, ilyenkor persze ismét hátrány
a nagy távolság, de nem jellemző az ilyen munka. Persze kíváncsi az ember,
hogy ki az, akinek dolgozik, főként ha már elég régóta, én például szívesen
megnézném magamnak Martint, az amerikai megbízóm, ki tudja, egyszer lehet,
hogy majd találkozunk.
Tapasztalatod szerint a munkák megszerzése során mennyiben
számít pozitívumként vagy ellenkező előjellel az, hogy magyar vagy - egyáltalán
kiderül-e, vagy fontos-e az, hogy ki honnan dolgozik?
Általában ki szokott derülni, és akár előny is lehet.
Mindig beírom, hogy ha valami gyors munkáról van szó, hogy az időeltolódás
miatt el tudom végezni a feladatot amíg a kedves munkaadó alszik. Van,
amikor egy munkára való licitáláskor csak úgy beleírom, hátha valamelyik
amerikai szereti a 'kuriózumokat', és engem választ ki. Szerintem olyan
óriási hordereje nincs a dolognak, hiszen épp ez a lényege a távmunkának,
hogy a távolság nem számít. Néha persze előfordul, hogy látok egy jó kis
munkát, már kattintanék is a „Place new bid” gombra, amikor olvasom, hogy
a forrásanyagot postán küldik el a jelentkezőhöz, hát ilyen esetben hátrány,
hogy pár ezer mérföldre vagyok, és egy ilyen ajánlatra nem is szoktam jelentkezni.
Ez azonban a ritkább eset. Érdekes módon egyébként Indiából vannak még
sokan a rendszerben, jól lenyomják az árakat, 3 dolláros órabérért vígan
dolgoznak, bár azt hiszem óránként 1000 Ft szerintem itthon sem rossz pénz,
pláne egy diáknak.
Hogyan történik a kifizetés, milyen bankszámlát érdemes
ehhez nyitni Magyarországon annak, aki külföldi bevételekre számít?
Elég egy forint számla, ha megérkezik az elance-től az
összeg, azt rögtön átváltja a bank forintra és úgy teszik fel a számlára.
Szükség van úgynevezett SWIFT kódra, de ezt a bank rövid időn belül megadta.
Egyébként az elance-től kb. egy héten belül itt van a pénz Magyarországon.
Mit szólsz ahhoz, hogy 2001. április 26-tól megszűnt
az elance ingyenessége a szolgáltatók oldalán, és csak az jelentkezett
a meghirdetett projektekre aki befizeti a havi 25 dolláros tagdíjat?
Így szerintem nehezebb lesz új tagként elkezdeni a munkát,
mert nagyon kiszámíthatatlan, hogy mikor kap megbízást az ember. Az igazság
az, hogy néha sok a jó munkalehetőség, sajnos (vagy szerencsére) már kellett
nem is egyszer azt mondanom valakinek, aki meghívott a projektjére, hogy
bocs, de most nincs időm, és van, amikor 'pang a piac'. Mikor fizetőssé
tették a rendszert, épp volt 150 $ keresetem benn az elance-nél, úgyhogy
két kattintás után ebből elő is fizettem egy évre. A legkényelmesebb,
hogy az ottani belső számlámról tudtam fizetni, mert így nem is éreztem
olyan soknak azt a pénzt, hiszen még nem volt itt igazából a zsebemben.
Más az, hogy ha bele kell nyúlni a pénztárcába, onnan kivenni a pénzt,
és úgy beadni, bár azt hiszem, megéri a befektetést.
Mit gondolsz, mennyiben változik meg az elance attól,
hogy fizetőssé tették a szolgáltatók részvételét?
Gondolom az amerikaiaknak nem túl megterhelő az éves
tagdíj összege viszont nekünk magyaroknak ez jóval több pénz. Abból a szempontból
viszont jó, hogy csak azok a szolgáltatók maradnak így az elance-en, akik
komolyan is gondolják ezt a dolgot. Legyünk őszinték, kisebb a konkurencia,
feljebb mehetnek az árak, ám a munkaadók is jobb minőségű munkát kapnak,
hiszen többnyire tapasztalt embereket fognak így kiválasztani, nem fog
előfordulni, hogy valakinek kell egy kis pénz, beesik az elance-re, kinéz
magának egy munkát, jól alámond a többieknek és már meg is kapta a munkát,
aztán ki tudja, milyen minőségben végzi el.
Milyen jövedelmet lehet elérni az elance segítségével?
Megfizetik-e tisztességes módon a szolgáltatókat?
Olyannyira jól, hogy időközben kollégiumi szobatársam
is kedvet kapott, és beszállt az elance-business-be egy másik ismerősöm
is. Természetesen az én nevem alatt dolgoznak, én viszem nekik a munkát,
és én fizetek nekik. Hozzáteszem, hogy szerintem kicsit többet számít az
ár, mint kellene. Azt hittem, ha lesz vagy 10 jó ''feedback-em'' (azaz
megbízótól kapott referenciám), akkor megengedhetem magamnak, hogy kicsit
többet kérjek, de még versenyképes maradjak. Hát nem. Vagyis nem mindig,
szerintem kétféle munkaadó van, egyik az árat nézi, úgy gondolja, hogy
egy kis adatbevitelt bárki meg tud csinálni, minek fizessen akkor sokat.
Szerintem igaza van. Van, aki úgy gondolja, hogy inkább fizet többet, de
biztosra megy és olyan embert választ, aki már sokszor bevált. Neki is
igaza van. Épp az adatbevitel vagy az információkutatás az, ahol talán
nem számít annyit, hogy kinek van ''fényes múltja'' és ki az, aki most
kezd, egy programozásnál vagy design munkánál már inkább fontosabb, hogy
ki hányszor és hogyan bizonyított.
Vissza a többi elance interjúhoz
Figyelem! A tavmunkainfo.hu INGYENES hirdetési lehetőséget kínál azoknak a MUNKAADÓKNAK, akik lehetővé teszik munkatársaik számára, hogy időben és térben rugalmasan, részben vagy egészben otthonról végezhessék munkájukat.
HIRDETÉS FELADÁS (csak munkaadóknak!)
|