| Távmunka és csapatmunka a kibertérben
interjúalanyom: Aileen Hannan, a nemzetközi távmunka elkötelezettje
„Egyszerűen nem tudom felfogni, miért gondolkodik úgy
a legtöbb vezető, hogy ha egy munkatárs nincs a szeme előtt, akkor már
nem bízhat abban, hogy becsületesen dolgozik” - fakadt ki Aileen a távmunkások
fórumán, egy mozgáskorlátozottak távmunkában való foglalkoztatását célzó
projekt menedzserének aggodalmaira reagálva. Majd saját tapasztalataival
folytatta: „Munkatársaim több, mint a felével még életemben nem találkoztam,
mégis: nagyon jó kapcsolatok épültek ki közöttünk, megbízunk egymásban,
hiszen eddig is sikeresen teljesítettük közösen a feladatainkat. A jó együttműködés
titka az interaktív, gyors és rendszeres online kommunikáció, amivel nem
csak a heti értekezletek és négyszemközti eszmecserék, de a munkahelyi
kávészünet, és az ahhoz tartozó traccsparti is pótolható. A mai,
chat-room-okhoz és virtuális közösségekhez szokott tinédzserek számára
már egyáltalán nem misztikusan a gondolat, hogy megbízzanak valakiben,
akivel személyesen soha nem találkoztak. E nemzedék tagjai sokkal könnyebben
adaptálják majd az új évezred módszereit, többek között a távmunkát is.
A legtöbb menedzser ma még irtózik a gondolattól, hogy a látókörükön
kívül dolgozókat irányítson, pedig megfelelő eszközök birtokában sokkal
hatékonyabbá és rugalmasabbá tehető egy szervezet élete a távmunka, mint
modern rugalmas munkamódszer alkalmazásával.”
Aileen Hannan a Virtual
Staff Services tulajdonosa sok éves tapasztalatot szerzett a távmunka
terén, alkalmazottként és alkalmazóként egyaránt, és amikor egy e-mailben
a magyarországi munkaerő iránt érdeklődött, beszélgetésre invitáltam,
természetesen a cyber-ben.
A távmunka lényege, hogy a munkavégzés nem a munkaadó
cég telephelyén, hanem attól távol történik, a munkakapcsolat pedig a távközlés
és IT eszközök segítéségével valósul meg. A Virtual Staff tevékenységét
figyelve azonban úgy tűnik, hogy a munkatársak ha fizikailag ugyan egymástól
távol, mégis közeli kontaktusban, egyfajta közös térben dolgoznak, ez közös
tér pedig nem más, mint a „cyberspace”. A virtuális vállalat megvalósításával
gyakorlatilag legyőzted a földi távolságokat.
Valóban. Írországban élek, ahol a saját otthonomban dolgozom,
innen irányítom a cégem, és a cég alvállalkozóit. Munkatársaim és ügyfeleim
Pakisztánban, Indiában, Thaiföldön, Guam, Hawaii és Samoa szigetén, Los
Angelesben, Írországban és Oroszországban élnek és dolgoznak. Megjegyzem,
az orosz programozó kollégák átköltöztek Guam szigetére, mivel
az oroszországi Internet szolgáltatás minősége nem tette számukra lehetővé
a távmunkát.
Mivel foglalkozol?
AS 400 RPG programozó vagyok. A munkám úgy végzem, hogy
itthonról rácsatlakozom az ügyfelek számítógépeire, és úgy dolgozom, programozom,
tesztelem a gépeket, mintha az ügyfelem irodájában ülnék, függetlenül attól,
hogy ez a gép a szomszéd ír városban vagy épp Ázsiában van-e.
Mikor kezdtél el távmunkában dolgozni?
Amikor az Internet által olcsóbbá vált a távoli számítógépek
elérése. Ez az USA-ban, ahol akkoriban éltem már a 90-es évek elején bekövetkezett.
Már akkoriban is AS400-as számítógép operátorként, programozóként dolgoztam,
tanácsadással és adatfeldolgozással foglalkoztam New Yorkban. Amikor megszületett
a kisfiam, egy kisebb céghez mentem át, mivel ott lehetőséget kínáltak
arra, hogy félállásban folyamatosan otthonról dolgozzam. Ez volt az első
találkozásom a távmunkával 1992-ben.
Miközben Amerikában a 90-es években már lassan tömegek
dolgoztak otthonról, Európában ekkor még elvétve alkalmazták, sok helyen
nem is ismerték a távmunka fogalmát.
Igen. Amikor 1994-ben Írországba költöztünk, az akkori
magas Internet költségek megakadályoztak abban, hogy egész nap a hálózaton
legyek, és folytassam az online programozói munkát. Minthogy vidéken éltünk,
ahol nem találtam képzettségemnek megfelelő programozói állást, titkárnőként
helyezkedtem el. Később, egy testre szabott hirdetésre jelentkezve Guam
szigetén kötöttem ki, amely egy USA-hoz tartozó terület a Csendes-óceáni
szigetvilágban. A JMT Enterprises nevű vállalatnál 9 hónapig dolgoztam,
feladatom egy új távmunka infrastruktúra kiépítése volt. Ez magában foglalta
a megfelelő szoftverek, kommunikációs eszközök és oktatási anyagok kifejlesztését,
melyet ma is használunk, hiszen Írországba való visszatérésem után továbbra
is velük dolgoztam és dolgozom ma is.
A távmunkára való átállás tapasztalatok szerint gyakran
meggyorsítja a vállalkozóvá válás folyamatát. Te is megindultál az önállósodás
útján. Mi ösztönzött a cégalapításra?
Igen, az eddigi távmunka tapasztalatokkal, programozói
tudással, és egy biztos megrendelővel a hátunk mögött vőlegényemmel közösen
hoztuk létre a Virtual Staff Services
nevű céget, melynek keretében elsősorban programfejlesztéssel foglalkozunk.
Szervereket és munkaállomásokat konfigurálunk, olyan prototípusokat fejlesztünk
ki, melyek könnyen és gyorsan alkalmazhatóvá válnak távmunka környezetben
is. Jelenleg éppen egy távmunkára átálló vállalattal kötünk új szerződést.
A cég azért döntött a távmunka mellett, mert 1.) nem tud telephelyére megfelelően
képzett munkaerőt vonzani 2) a telephelyül szolgáló épület bővítése nélkül
szeretne növekedni. Erre kész megoldást kínálunk. Cégünk tevékenységi
körében tartozik a projekt menedzsment, melynek keretében Indiában, Thaiföldön
és Pakisztánban élő és dolgozó műszaki leírást készítők és multimédia fejlesztők
munkáját koordináljuk.
Ma mennyi időt töltesz a számítógép mellet, és ebből
mennyit a hálózaton?
Gyakran napi 16 órát is dolgozom a gépen, ebből nem ritkán
napi 10 órát online.
Milyen előnyeit érzékeled a távmunkának?
A távmunka abszolút előnyös számomra. Korán kelő típus
vagyok, általában hajnal 4-kor ébredek és kezdek dolgozni, ami éppen megfelel
az ügyfeleimnek, akik számára az időeltolódás miatt ekkor éppen délután
van. Reggel 8-ig dolgozom, amíg a kisfiam felkel, majd együtt megreggelizünk,
és elviszem őt az iskolába. 9-kor folytatom a munkát. Délután megint tartok
egy szünetet, amikor elhozom őt az iskolából. Nagyon sok időt nyerek azzal,
hogy az egyébként munkába ingázásra töltendő időt is aktív munkára fordíthatom.
Gyakran késő estig dolgozom, előfordul, hogy éjjel is. A munkám jellegéből
kifolyólag szinte folyamatosan az Interneten vagyok, miközben sokat szörfözöm,
a kibertérben emberekkel találkozom, weblapokat nézegetek, elsősorban azzal
a céllal, hogy lépést tartsak a technika újdonságaival. Ahogy átgondolom
a kérdést, nos, a távmunka legfontosabb előnye az, hogy a számomra legkedvezőbb
módon alakíthatom a munkaidőm.
Mennyire érzékeled, és hogyan sikerül leküzdeni a távmunka
sokat emlegetett árnyoldalait, úgy mint izoláció, az önfegyelem hiánya,
vagy „munka-alkoholizmus”?
Izoláció???
Társasági ember vagyok, mégsem érzem magam bezártnak
a távmunka miatt. Valószínű, hogy ezt azoknak az eszközöknek köszönhetem,
melyeket naponta használok: itt elsősorban az ICQ-ra és az email-re gondolok,
melyek segítségével intenzíven kommunikálok munkatársaimmal, és ez a kapcsolattartás
nem csak a munkára vonatkozik. Beszélgetéseim 30%-a inkább magánjellegű,
mint hivatalos. Vannak olyan kollégáim, akikkel a valós életben soha nem
találkoztam, mégis elmondhatom, hogy meghitt kapcsolat és bizalom épült
ki közöttünk.
Önfegyelem???
Nos, azt hiszem, az önfegyelmen hiányán a távmunka nem
sokat segít. Vagy fegyelmezett valaki, vagy nem, én sajnos az utóbbi kategóriában
tartozom. Szerencsére együtt dolgozom a vőlegényemmel, aki nálam sokkal
szervezettebb, és ő gyakran figyelmeztet a fontos kötelezettségekre, határidőkre,
találkozók időpontjára. Megpróbálok olyan hasznos segédeszközöket is használni,
mint pl. a Microsoft Outlook, ami segít a feladatok időbeli tervezésében.
Nagyon szeretem az ICQ szolgáltatást, mivel ezen keresztül valós időben
tudok találkozni a munkatársaimmal, akikkel a felmerülő problémákat azonnal
megbeszéljük, a kapott üzenetekre gyorsan válaszolni tudok. Ha távmunkában
dolgozik valaki számíthat arra, hogy tágabb lesz a feladatköre, több mindenre
kell figyelnie, viszont ezzel együtt sokkal kevesebb dolog zavarja, mint
egy hagyományos munkahelyen.
„Munkaalkoholizmus”?
Hát igen, tényleg túl sokat dolgozom, de ennek az elődleges
oka az, hogy nagyon szeretem, amit csinálok. A környezetemre is átragadt
a net-szenvedély: az egész család szörfözik a hálón, ha átjönnek a szomszédok,
ők is szörföznek:-)
Melyek a kedvenc web helyeid?
Rengeteg van, ezek közül megpróbálom az általam gyakran
látogatott top 5 -öt kiválasztani:
www.telework.ie,
www.icq.com,
www.midrangecomputing.com,
www.microsoft.com/directaccess,
www.zdnet.com/anchordesk
Mely területen jósolsz nagy jövőt a távmunka további
terjedésének?
A jövő szerintem a személyes, emberközpontú online szolgáltatásoké.
Arra gondolok, amikor egy ügyfél bejelentkezik a cég weblapján, rákattint
a „customer service” gombra, és videokonferencia útján azonnal kapcsolatba
kerül a cég munkatársával. Ez a munkatárs gyakorlatilag bárhol dolgozhat
(az otthonában, egy teleházban, stb.), a technika jóvoltából. Ilyen szolgáltatásra
a napokban láttam remek példát a http://www.inter-intelli.com/Interact/interact.asp
web címen.
Jelezted, hogy érdekel a magyar munkaerő, mint szóba
jöhető erőforrás.
Igen, keresem a kapcsolatot külföldi cégekkel, programozókkal
annak érdekében, hogy egy tartalék szakember-kapacitás bázist állítsak
össze, amelyből egy újabb megbízás esetén a megfelelő jelölteket mozgósítani
tudom. A munkamegosztás gyakorlata, hogy a helyileg közelemben lévő munkatársaim
végzik a hardveres és hálózatos munkát, a programozói feladatokat pedig
kihelyezem, többnyire külföldi alvállalkozók számára. Az így megvalósuló
nemzetközi távmunka terén sok jó tapasztalatom van.
Kik lehetnek esélyesek az együttműködésre?
Nos, a kiváló szakmai hozzáértés mellett nagyon fontos
követelmény a gyors és minőségi, lehetőleg ISDN Internet elérés. Szükség
van arra, hogy a munka ideje alatt a programozók folyamatosan a hálózaton
legyenek, így dolgozunk és kommunikálunk egymással nap mint nap.
Hogyan választod ki a megfelelő munkatársakat?
Többnyire a hagyományos módon, tehát angol nyelvű szakmai
önéletrajzot kérek, amit személyes interjú, esetleg egy gyakorlati feladatot
tartalmazó teszt követ. Annyiban újszerű a toborzás és a kiválasztás módja,
hogy mindez teljes egészében a hálózaton keresztül zajlik, tehát elektronikus
úton érkeznek be az önéletrajzok, és a nagy távolság miatt a találkozás
is többnyire virtuálisan jön létre. Amikor a jelölteket interjúvolom, azt
figyelem, tud-e az illető könnyedén és természetesen kommunikálni . Mivel
munkatársaink általában közvetlen kontaktusba kerülnek az ügyfelekkel,
fontos, hogy barátságos, és kedves hangon tudjanak beszélgetni. Megjegyzem,
ezt a tulajdonságot sajnos elég nehéz egy programozóban megtalálni!
Milyen munkajogi formában dolgoztat illetve fizet ki
a cég külföldi munkaerőt?
Külföldi munkatársainkat szerződés szerinti óradíjban
vagy havidíjban megszabott összeg alapján fizetjük ki. A nemzetközi munkajogi-
és adótörvények átláthatatlansága miatt a nemzetközi alvállalkozóinkkal
szerződéseket kötünk, ez a legegyszerűbb mindenki számára.
Említetted az egykor magas helyi telefontarifákat.
Mi most a helyzet e téren Írországban?
A helyi telefondíjak fontos szerepet játszanak az életünkben
és kihatnak a munkánk jövedelmezőségére, hatékonyságára. Igaz, hogy Írországban
is elindult már a távközlés liberalizációja, de még mindig messze állunk
az általunk ideálisnak tartott átalánydíjas Internet tarifától. Az internetezés
magas költségei eléggé elkeserítenek. A NUA
felmérése szerint az Internet tekintetében Európa lemaradása az USA-hoz
képest tovább nőtt.: ma háromszor annyiba kerül a hálón való szörfözés
Európában, mint az USA-ban Ha csak az Európán belüli különbségeket nézzük,
akkor is nagy a lemaradásunk. Háromszor drágább az internetezés Írországban,
mint a skandináv államokban. Véleményem szerint az
európai távmunka, táv-kereskedelem, a szükségszerű táv-együttműködés, de
az egész gazdaság versenyképes jövőjének kulcsa az internet olcsó és korlátlan
használatában rejlik.
1999. június 7.
Figyelem! A tavmunkainfo.hu INGYENES hirdetési lehetőséget kínál azoknak a MUNKAADÓKNAK, akik lehetővé teszik munkatársaik számára, hogy időben és térben rugalmasan, részben vagy egészben otthonról végezhessék munkájukat.
HIRDETÉS FELADÁS (csak munkaadóknak!)
|