A távmunka siker-országa, avagy
Miért éppen India?
Valahányszor a nemzetközi távmunkáról esik szó, elkerülhetetlenül
India kerül szóba, ahol évek óta programozók, szoftver-fejlesztők ezrei
dolgoznak távmunkában, többnyire Amerikában és Nagy-Britanniában működő
cégek megbízásából, úgy, hogy eközben nem hagyják el hazájukat, sok esetben
otthonukat sem. Vajon mi lehet India titka? Melyik ázsiai, vagy akár kelet-európai
ország nem szeretne a távmunka lehetőségeit felhasználva, helyváltoztatás
nélkül betörni a nemzetközi munkaerő-piacra, és szakembereivel részt venni
a fejlett országok által irányított sikeres, és egyben a hazainál jobban
fizető projektekben?
Az indiai távmunka siker mellett leggyakrabban felhozott
érvek: az olcsó munkaerő, és a minőség, illetve a két alap tényező együttes
megléte, ahol a hangsúly nem az olcsóságon, sokkal inkább a minőségen van.
Több érintett projektvezető egybehangzó állítása szerint az Indiában készült
programok minősége gyakran felülmúlja az Amerikában vagy Európában fejlesztett
szoftverek színvonalát. India programozói köztudottan kiváló szakértelemmel
és a gyakori megrendeléseknek köszönhetően nagy tapasztalattal rendelkeznek.
A "developed in India" cimke (melyet korábban inkább titkoltak) lassan
olyan értékű lesz a számítástechnikában, mint a "made in Germany" felirat
az ipari termékeken.
Egy USA-ban dolgozó indiai programozó a következőkben
fogalmazta meg a siker nyitját:
Az egyik ok, amiért olyan sok indiai programozó dolgozik
amerikai cégeknek, részben helyileg az USA államaiban, vagy távmunkában
a hazájából az, hogy az amerikai cégek koncentrált erőfeszítéseket tettek
Indiában annak érdekében, hogy olcsó, de kiváló produktivitást nyújtó munkaerőt
találjanak. India szoftveresei tökéletes jelölteknek bizonyultak erre a
munkára. A megfizethető munkaerő iránti igényre alapozva munkaközvetítők
ún. job shop-ok jöttek létre, hogy összehozzák az indiai programozókat
amerikai számítástechnikai cégekkel, melyek egy része ma már jelen van
a Silicon Valley-nek megfelelő indiai régiókban, Bangalore, és Pune környékén.
Biztos vagyok abban, hogy kiváló szoftveresek vannak a világ más részein
is, akik ugyanilyen módon dolgozhatnának amerikai vállalatoknak. Talán
ugyanazt kellene tenniük, amit az indiai job shop-oknak: felhajtani az
igényeket és összehozni a cégeket a dolgozókkal.
A hatékonyan és precízen dolgozó egyben megfizethető árú
munkaerő iránti igény mellett tehát koncentrált szervezési, közvetítési
munkára is szükség volt a távmunka-adók és távmunkások közötti kapcsolatok
kiépítéséhez. Természetesen, több belső illetve külső tényező is hozzájárult
ahhoz, hogy éppen India lett a távmunka "minta-országa",
Kérdésemre válaszolva Horace Mitchell, európai távmunka
szakértő, az ETD (European Telework Development Initiative) programigazgatója,
az ETO (European Telework Online) szakmai
fórumának vezetője a következő kilenc pontban foglalta össze azokat a legfontosabb
faktorokat, melyek a nemzetközi távmunka sikeres alkalmazásához vezettek
Indiában, a szoftverfejlesztés terén.
1. Kitűnő oktatási rendszer, amely időben felismerte
az információtechnológia fontosságát, és kiemelt hangsúlyt helyezett az
egyetemeken a számítástechnika oktatására
2. Az örökletesen kereskedelem-orientált és vállalkozó
szellemű emberek magas aránya a lakosság összetételében - bizonyíték erre
Afrika, Nagy-Britannia és Délkelet-Ázsia más országaiban az indiai vállalkozók
befolyása
3. Az a tény, hogy a szoftverfejlesztésre vonatkozó
megbízási szerződések vállalatok, nem pedig magánszemélyek között köttettek.
Sokkal egyszerűbb az emberi kapacitást egy vállalaton keresztül értékesíteni,
mint egyénenként.
4. A valós piaci lehetőségek és ezen lehetőségek
pontos földrajzi helyeinek tudatos meghatározása (pl. Kalifornia, és a
Temze völgyének szoftver üzletága, valamint azon nagyvállalatok, melyek
köztudottan jelentős informatikai beruházásokat eszközöltek az Európai
Unióban és Észak-Amerikában), és az ezen piacok elérése érdekében
kifejtett marketingmunka
5. Az értékesítésben az elsődleges hangsúlyt mindig
a minőségre, csak másodsorban az alacsonyabb költségre (olcsó munkaerőre)
helyezték. A szoftver iparban az indiai alvállalkozóknak és leányvállalatoknak
kitűnő hírük van a határidőre való pontos teljesítés tekintetében.
6. Az angol nyelv ismerete - ami bár nem anyanyelv,
mégis egyike az ország hivatalos nyelveinek és az egyetemeken/főiskolákon
több szakmai tantárgy hivatalos oktatási nyelve. Ezáltal egyszerűbb és
olcsóbb az értékesítés az amerikai piacra, hiszen az indiai angol és amerikai
angol közötti fordításból adódó többletköltség alacsony.
7. Viszonylag magas azoknak az üzletembereknek aránya
akik az USA-ban, vagy az Egyesült Királyságban folytatták tanulmányaikat,
majd visszatértek hazájukba - ezeken a szakembereken keresztül a cégek
mély betekintést nyernek a megcélzott piacok kultúrájába. Ezen túl
fontos szerepe van azoknak az indiaiaknak, akik letelepedtek az USA-ban,
és főként Britanniában, de továbbra is erős kötelékekkel kapcsolódnak az
anyaországhoz - ezek a kisebbségi csoportok rendkívül hatékony helyi
kapcsolatrendszert jelentenek a célpiacokon.
8. A kiváló szakértelemmel rendelkező és megfelelően
motivált programozók hiánya Európában és Amerikában, valamint az ehhez
kapcsolódó magas munkaerő költségek, a toborzás és a munkaerő megtartásának
nehézségei
9. A szoftverfejlesztő üzletág folyamatos és erőteljes
fejlődése, valamint ezen iparág koncentrálódása néhány földrajzi helyen,
ami a munkával kapcsolatos költségek növekedéséhez, és súlyos szakemberhiányhoz
vezetett.
A fenti tényezők mindegyike fontos üzenetet hordoz minden
olyan vállalkozás illetve helyi kezdeményezés számára, melynek célja, hogy
nemzetközi alapon távmunkához juttassa dolgozóit vagy egy közösség tagjait.
Európában sok ilyen kezdeményezés kudarcot vall, általában a következő
okok valamelyike miatt:
-
a vállalatok nem határozták meg pontosan a reálisan elérhető
célpiacot, ahol beszállítóként valódi esélyesekkel rendelkeznek
-
nem fektetnek elegendő energiát a célpiacok megnyerése összpontosító
marketing tevékenységbe
-
az alacsony költséget hangsúlyozzák a termékük vagy szolgáltatásuk
értéke, a minőség helyett
-
nem vettek kellőképpen figyelembe olyan fontos tényezőket,
mint a megbízható nyelvtudás, vagy a megcélzott piacok kultúrájának alapos
ismerete
Horace Mitchell válasza értékes lehet mindazon magyar vállalatok
és vállalkozók számára, akik már felismerték, és szeretnék kiaknázni a
nemzetközi távmunka alkalmazásában rejlő lehetőségeiket.
Figyelem! A tavmunkainfo.hu INGYENES hirdetési lehetőséget kínál azoknak a MUNKAADÓKNAK, akik lehetővé teszik munkatársaik számára, hogy időben és térben rugalmasan, részben vagy egészben otthonról végezhessék munkájukat.
HIRDETÉS FELADÁS (csak munkaadóknak!)
|